Partnerek
Gyulai apartmanok, - Gyula szállás -
a Várfürdő - termálfürdő - szomszédságában!
Apartmanok alacsony árakkal, kiválló ár/szolgáltatás aránnyal Gyulán!
Gyula idegenforgalma évről évre nő, és vele együtt a gyulai szállások, apartmanok száma is gyarapszik. Gyula város sokat tesz azért, hogy vonzó látványosságokkal csábítsa az ide látogatókat. A Várfürdő - termálfürdő - jódtartalmú gyógyvize egész évben vonzza a gyógyulni vágyókat. A 8,5 hektáros területen azonban olyan vízi-paradicsom nőtte ki magát, mely minden korosztály igényeihez igazodik. Nem csak gyógymedencék állnak rendelkezésre a gyulai Várfürdő területén, hanem a 19 medence között van hullámfürdő, pezsgőfürdő, csúszdás medence, gyermek vízi-paradicsom, Wellness -a hétvégeken éjszakai fürdőzés, gőzkabin, szauna, stb. A fürdő közelében több szállás is van, szépszámmal akadnak igényesen felszerelt apartmanok is.
A Gyulai Vár (XV. szd.), felújítása óta egyre több látogatót vonz, új szárnyakat nyitottak meg a látogatók előtt. Nagy élmény a történelmi falak közötti séta. A város jelentősebb rendezvényei is a vár előtt zajlanak! A Vár és a Várfürdő - termálfürdő - egymás szomszédságában vannak, mely köré apartmanok épültek!
Gyula belvárosi része nemrég lett felújítva, alaposan átalakítva. Számos látványosság, ínyencség várja az itt sétálókat. Gyula a „Virágok városa” címet joggal érdemli ki. Közterei szépek, gondozottak, a padra ülve és körbenézve virágok sokasága gyönyörködteti a szemet.
Ezt látni kell!
Gyula kihagyhatatlan város.

Szállásadóknak apartman hirdetése után érdeklődni:
e-mail: info@gyulai-apartmanok.hu
Tel.:0670/533-30-33
Kérdésekhez klikk ide!
[Home] [Kikapcsolódás] [Gyula - programok]
Gyulai apartmanok * Gyulai szállás
Gyulai apartmanok
Fakultatív
programok letöltése
Gyulai apartman
Gyula Taxi
06/66/444-333
Gyulai programok, rendezvények
#1 Tourist Info: szállás Magyarországon
Panoráma fotó
Aprosok.NET
Sok Apró
Üdülési csekk elfogadóhely!
Gyula *** Apartmanok *** Gyula
Gyulai apartmanok
Üdülési csekk elfogadóhely
Gyula apartman
Gyulai apartmanok
Gyula - Burg Apartman - Gyulai szállás
Gyulai apartmanok
Gyula - Szigeterőd Apartman - gyulai szállás
Gyula * Szigeterőd apartmanház * Gyula
Egész évben várjuk a vendégeket.
Kényelmes, jól felszerelt studió - apartmanok a gyulai vár és a fürdő szomszédságában. Várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó családokat, baráti társaságokat a gyulai apartmanokban.
Több információ, klikk ide!
Gyulai apartmanok * Burg apartman * Gyula szállás
Jól felszerelt gyulai apartmanház egész évben várja a vendégeket a Várfürdő közelében. Üdülési csekk elfogadóhely. Minőségi apartmanok - szállás - kedvező áron. Várják az Ön érdeklődését is!
Érdeklődjön: 0670/533-30-33
További információért klikk ide.
ABA apartman - a Várfürdő közelében
Gyula * kertes családi ház * Gyula
Egyedi vendég fogadás
100m2 három hálószoba két fürdőszoba, 2-10 fő a várfürdő 5 perc a belváros 10 perc séta, parkolás az udvarban több autónak, kert használat is. 5700 Gyula, Móricz Zsigmond u 14. Több információ
Tel.:+36-30/3825-946
e-mail: beres61@t-online.hu
Gyulai horgász apartman
Gyulai horgásztóra néző apartmanok egész évben kiadók.
Információ: Nagy István, 0620/350-91-51